2013. január 2., szerda

Jungfrau-Region, közlekedési rendszer, SzG3



2010-ben volt szerencsém Svájcban túrázni, 8 napot voltunk Interlakenben, a Jungfra-Region központjában. A részletekkel majd később fogok foglalkozni, most a zseniálisan kidolgozott közlekedési rendszerrel fogok foglalkozni. Ha valaki több napot van itt, akkor érdemes megvenni a Jungfrau-Pass-t (ez most 200 CHF/fő/2010). Ára első látásra elrémisztő, de ha megvizsgáljuk az árakat, akkor az egyik legjobb befektetés. Úgy számoltam, hogy két napi használat alatt letudjuk az árát és 4 napig ingyenes az utazás (mert 6 napos a bérlet). Ez persze nem azt jelenti, hogy hat napig doszt utazunk, hanem csak célszerűen használtuk a rendszert. Miből is áll az egész: az Interlakenből induló keskeny nyomtávú vasút (Zweilütschinen-ben kétfelé ágazik, egyik fele Grindelwald-ba, a másik fele Lauterbrunnenbe megy). Ez a két fő kiinduló pont. Ezen túl (néhány kivétellel) az összes sikló, kötélpálya, fogaskerekű vasút és a Grindelwald-i postabusz-járatok használhatóak korlátozás nélkül. Tehát meg lehet csinálni azt is, hogy pld. Interlakenből vasúttal elmegyünk Grindelwaldba majd a First kötélpályán felmegyünk a fejállomásra, onnan átkirándulunk a Gosse Scheidegg-re (kb. 1,5 óra sétálva - csodálatos panoráma), majd onnan lemegyünk a postabusszal szintén Grindelwaldba, vasúttal Wilderswil-be, fel a fogaskerekűvel a Schynige Plette-re, ott lehet kirándulni, megnézni az alpesi kertet (több mint 600 alpesi virágféle), vissza Wilderswil-be, majd vasúttal haza Interlakenbe (ez konkrétan egyik napunk volt). Az árhoz még azt is hozzá kell számolni, hogy 6 napig áll a kocsi, nem kell parkolási díjat fizetni és kb 50-60 km-t naponta megtenni. Néhány figyelmeztetés a rendszerrel kapcsolatban: nem tartozik bele a Lauterbrunnen-i postabusz (Trümmelbach vízesések - de a 6 CHF-t megéri a vízesésekig, vissza kb 3/4 óra eszméletlen szép séta), valamint a Schilthorn-i kötélpálya ( James Bond film helye). A bérlet a fogaskerekűn az Eiger Gletscher állomásig jó (itt megy be a hegybe a vasút és kb. 7 km-t alagútban megy és éri el a Jungfaujoch-ot - 3571 m magasság!), de Kleine Scheideggen lehet 50 %-os áron kiegészítő jegyet venni (na ezt nem lehet kihagyni, ha már itt van az ember (meg az asszony)). És még beletartozik az interlakeni Harder Kulm sikló is. Így összesen 510 CHF a hatnapos bérlet (2 főre) a Jungfraujoch-i kiegészítéssel (Top of Europe). Tehát: enjoy Jungfrau-region.

a közlekedési rendszer néhány eleme

A beszámoló Fotóalbuma ITT látható!

Vissza a főoldalra (katalógus)

 az interlakeni kék-sárga vonat
 a TOP OF EUROPE-ra menő piros fogaskerekű
a Schynigeplatte-i fogaskerekű
 a Harderbahn (Interlaken)
 a mürreni vasúthoz menő kötélpálya (Lauterbrunnen)
 a mürreni vasút
a Grindelwald - Kleine Scheidegg-i zöld-sárga fogaskerekű
 az egyik postabusz
a Männlichenbahn

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése